A Menstrupedia egy gyorsan növekvő indiai startup vállalat, amelynek alapítói Aditi Gupta és Tuhin Paul. A startup célja, hogy a serdülőkorral, menstruációval kapcsolatban információval lássa el a fiatal serdülő korosztályt. Jelenleg 10000-nél is több iskolában vannak jelen, a Menstrupedia nevű képregény pedig már 20 országban elérhető. Aditi Gupta szerepelt a Forbes 30 sikeres fiatal 30 alatt-listáján, TED-előadó, és olyan platformokon is megjelent, mit a TIME vagy a Wall Street Journal. Munkásságával több mint 1.7 millió indiai kislányhoz juttatta el a serdülőkorral és a menstruációval kapcsolatos legfontosabb információkat.

A Menstrupédia fordítója és magyarországi kiadója Dr. Farkas Eszter, szülész-nőgyógyász szakorvos. Főállásban a Róbert Magánkórházban kísér szüléseket, szabadidejében pedig angol-magyar szakfordító képzésen vesz részt, szívesen fordít angolról, főként betegtájékoztató anyagokat. Szakvizsgáját 2017-ben szerezte Debrecenben, 2019. óta Budapesten él és dolgozik. Szívügye a serdülők felvilágosítása, a természetes fogamzásszabályozás és a háborítatlan szüléskísérés. Időnként kislányoknak szóló drámapedagógiai előadásokat is tart (MFM-projekt, Ciklus-show), melyek segítenek megérteni a lányoknak, mi zajlik a testükben, és támogatja őket abban, hogy magabiztosabbak legyenek a nőiességükben.

error: A képeket csak ezen az oldalon lehet megtekinteni!